Vidéki szurkolóink egy része nemtetszését fejezte ki amiatt, hogy tavasszal is az összes hazai mérkőzésünk, kivétel nélkül vasárnap kerül megrendezésre. Többen Kubatov kiskirály Facebook falára is írtak emiatt, aki a Szurkolói Irodához irányította őket, illetve a FradiBusz egyik szervezője fenyegető levelet is írt az MLSZ-nek.
A Szurkolói Iroda egyeztetett a SportTV-vel, ahol elmondták, hogy nem látják akadályát a változtatásnak. Négy mérkőzés szombatra való áthelyezését támogatták is.
A napokban összeült az MLSZ Versenybizottsága, amely bizottság azonban nemet mondott a változtatásra. Válaszlevelüket mellékeljük (cikk alján látható).
Ebből kiolvasható, hogy a december 5.-i naptáregyeztető értekezleten az FTC képviselője (is) ellenvélemény nélkül elfogadta a megadott időpontokat.
Ezek után kicsit pofátlan, hogy Kubatov a jogos szurkolói felháborodást a szurkolókra hárította vissza, hiszen, ha ott akkor a vasárnapi meccsek ellen felszólalnak, akkor az időpontokat nem hagyják jóvá.
A Versenybizottság telefonon elmondta, hogy egy esetleges utólagos változtatás az egész sorsolást felrúgná.
Annak idején a szurkolói csapat, az FFC is szerette volna egy mérkőzésének időpontját megváltoztatni, ekkor ez a változás a BLSZ-ben 30 másik mérkőzést érintett volna.
A levélben az is olvasható, hogy szurkolói kérésre az elfogadott időpontok nem változtathatóak, azaz fixek, így hónapokkal előre tervezhető bármelyik mérkőzés.
(Mint tudjuk több esetben volt olyan, hogy 1-2 héttel a mérkőzés megrendezése előtt változott annak időpontja valamelyik TV társaság kérésére, így aki aznapra szabadságra ment, ehhez igazítva szabadnapra kérte magát, az hoppon maradt.)
A Versenybizottság levelében ott van az is, hogy a következő bajnokság programjának kialakításánál a Szurkolói Irodát is meghívják.
Így ha legközelebb a klub nem is áll ki a szurkolóiért, lesz ott olyan aki ezt megteszi helyettük.
Természetesen a FradiBusz hálózat képviselője is meg lesz hívva.
Íme az MLSZ, Szurkolói Irodának küldött levele:



(legyek)
