Pastrovics távozik

FradiMob - 2013. április 17. szerda, 17:27

Közel 10 évig védte a Ferencváros kapuját.

Pastrovics Melinda kétszeres KEK-győztes, EHF-kupa-győztes, Bajnokok Ligája-ezüstérmes és kétszeres magyar bajnok kapus, aki tapasztalatával és nemzetközi rutinjával nagy hasznára lehet a siófoki csapatnak. A 31 esztendős Pastrovics Kiskunhalason kezdte pályafutását, innen került be abba a juniorválogatottba, amely 2001-ben világbajnoki ezüstérmet nyert. Az ezt követő szezonban a Ferencvároshoz igazolt, és kisebb-nagyobb kitérők után ide többször visszatért, jelenleg is a Fradit erősíti „Összesen közel tíz évet töltöttem el a Fradinál, így kicsit fájó szívvel hagyom el a klubot. Nagyon szép eredményeket értem el, amelyek közül nem szeretnék egyet sem kiemelni, összességében az egész időszak nagyon jó volt, sokat köszönhetek a klubnak és a csapatnak” – mondta Pastrovics.

A váltás okáról a következőképpen vélekedik a játékos: „A Siófok által vázolt tervek szimpatikusak voltak számomra, előrelépésnek és egyben kihívásnak érzem az előttem álló feladatokat. Egy ambiciózus, fiatal társaság tagja leszek a következő szezonban, és örülök neki, hogy számítanak a rutinomra és a tudásomra, valamint arra, hogy segítem a fiatalokat. A klub az utánpótlás-nevelésben is előre szeretne lépni, és ez különösen tetszik, hiszen nagyon fontosnak tartom, hogy foglalkozzunk a gyerekek képzésével, azt is el tudom képzelni, hogy valamikor én is ilyen területen tevékenykedjek.”

(nso.hu)

Copyright (C) 2010 FradiMob.hu - | Minden jog fenntartva