Kurucz a dózsás...

FradiMob - 2013. június 29. szombat, 10:16

Orosz Pali néger után dózsást igazolt...

Kurucz Péter:


- Újpesti lakos vagyok, így természetesen mindig közel állt hozzám a klub. Azt mondhatom, hogy nyolc éves koromtól rajongok az Újpestért, és imádom a futballt. Nagyon szeretek itt játszani, remek a közösség, és mindenki segítőkész, ami sokat jelent egy fiatal játékosnak. A szüleim után sok szakembernek tartozok köszönettel: Nagy Ferencnek, Mundi Viktornak, Urbányi Istvánnak, Knotz Lászlónak és Víg Péternek. Kapusedzőimtől is rengeteget tanultam, először Koszta Jánostól, aztán Pálinkás Andrástól, aki már két évvel ezelőtt heti három alkalommal is hívott a felnőttekhez edzeni. Ez a három éves szerződés azért fontos nekem, mert az első és legfontosabb állomás az életemben, ahhoz, hogy igazán profi kapus és sikeres legyek. Sokat kell még fejlesztenem a lábmunkámat, de azt gondolom, hogy a kijövetelek, a labdabiztonság, és a csapattal való együttműködés az erősségeim közé tartozik. Nyolc évesen csak álmodtam arról, hogy profi szerződést fogok aláírni. Köszönöm a vezetőknek, hogy alkalmasnak találtak arra, hogy az Újpest színeiben játsszak. Megpróbálok élni ezzel a nagy lehetőséggel, és bebizonyítani azt, hogy megérdemlem.

Copyright (C) 2010 FradiMob.hu - | Minden jog fenntartva