Volt egyszer egy Ferencváros: Nagykorú lett a "BL-Fradi"

FradiMob - 2013. szeptember 19. csütörtök, 21:22

1995. szeptember 13. szerda. 20:45. Zürich, Grashoppers-Ferencváros Bajnokok Ligája csoportmérkőzés. Ekkor kezdődött minden.

Magyar csapat először játszott a Bajnokok Ligájában, és végül szerzett ott 5 pontot, amit azóta Magyarországon senki nem tudott megismételni. A BL-be legközelebb 14 évvel később jutott magyar csapat a DVSC révén, de az már csak a nevében volt Bajnokok Ligája. Természetesen ezzel nem lebecsülni akarom a civisvárosiak selejtezőbeli menetelését, de egészen más Európa 16 legjobb csapata között helytállni, mint 32 között 0 pontot szerezni...
Mai szemmel nézegetve az akkori játékoskeretet, érdekes érzések fognak el. Csupa saját nevelésű, vagy hosszú ideje a klubnál lévő játékos. A kispadon pedig olyan neves fradista szakemberek, mint Novák Dezső (Fradi-játékos 1961-1972, világválogatott 1968-ban), Mucha József (Fradi-játékos 1970-1981), Hajdú József (Fradi-játékos 1975-1983). Idegenlégiósok már akkor is voltak, de ők a minőséget és a ritka kivételt képezték. Biztos sokan emlékeznek még Kuznyecov határozottságára, Milovanovics keménységére, Kuntics profizmusára, Kopunovics lelkesedésére - csak Fatusi lógott ki a sorból, és nem csak a színe miatt.
Talán a fent felsoroltak miatt volt az, hogy ez a csapat nemcsak a BL-be jutott, de egy mainál jóval színvonalasabb bajnokságban is sikert sikerre halmozott. Íme:
1989: NB1 - második hely, kupadöntő
1990: NB1 - harmadik hely
1991: NB1 - második hely, kupagyőzelem
1992: NB1 - bajnok
1993: NB1 - harmadik hely, kupagyőzelem, szuperkupa győzelem
1994: kupagyőzelem, szuperkupa győzelem
1995: NB1 - bajnok, kupagyőzelem, szuperkupa győzelem
1996: NB1 - bajnok.
Természetesen az egyéni elismerések sem hiányozhattak:
1989. Év játékosa: Keller József
1990. Gólkirály: Dzurják József
1991. Év játékosa: Lipcsei Péter
1992. Év játékosa: Telek András
1994: Év játékosa: ifjabb Albert Flórián
1995: Év játékosa: Lipcsei Péter
1996. Év játékosa: Lisztes Krisztián; Év kapusa: Hajdú Attila; Gólkirály: Igor Nicsenko
Akkor mindenki azt gondolta, hogy ez a BL-csoportkör csak a kezdet. Ezentúl a nemzetközi presztízsnek és az ötszázmillió forintnak köszönhetően, itthon évekre kibéreljük a dobogó legfelső fokát és a Bajnokok Ligája egyik helyét. A történelem azonban máshogy alakult. Hogy mi történt azóta? A pénzt elherdálták a korrupt vezetők, a játékosok szétszéledtek, a közönség megharmadolódott. A kétezres évek elején még volt egy pár éves fellendülés, azóta viszont... Mágusnak kikiáltott edzők, megváltóknak ígért klubvezetők és zseniknek beharangozott (többnyire külföldi) játékosok adják egymásnak a kilincset. Idegenek a pályán, a kispadon és a klubházban. Lassan már az is kisebb csoda lesz ha 2-3 magyar játékos ott van a kezdőcsapatban, és elsősorban ők sem a játékukkal hívják fel magukra figyelmet. Gyanús tippmixelések, diszkókirályok, különböző botrányok stb...
Talán ennek is köszönhető, hogy azóta ilyen eredményeket ért el a csapat:
2006: kizárás az első osztályból
2007: NB2 - második hely
2008: NB2 - harmadik hely
2009: NB2 - bajnoki cím
2011: NB1 - harmadik hely
2013: Ligakupa-győzelem
A Ferencváros Bajnokok Ligájába csoportkörében 5 pontot szerző játékosai (név után a válogatottságai):
Hajdú Attila /saját nevelés, Fradi-játékos: 1995-1998/ 10/0
Szeiler József /saját nevelés, Fradi-játékos: 1984-1998/
Telek András /saját nevelés, Fradi-játékos: 1990-1997, 1998-1999/ 24/0
Simon Tibor /Fradi-játékos: 1985-1999/ 16/0
Keller József /Fradi-játékos: 1984-1996, 2000-2005/ 29/0
Szergej Kuznyecov /Fradi-játékos: 1991-1997/
Dejan Milovanovics /Fradi-játékos: 1995-1998/
Szűcs Mihály /saját nevelés, Fradi-játékos: 1989-2001/
Hrutka János /saját nevelés, Fradi-játékos: 1993-1998, 2000-2002/ 24/3
Vincze Gábor /saját nevelés, Fradi-játékos: 1995-1997/ 1/0
Nyilas Elek /Fradi-játékos: 1995-1999/ 14/2
Ifjabb Albert Flórián /saját nevelés, Fradi-játékos: 1986-1996, 1997-1998/ 6/0
Vincze Ottó /saját nevelés, Fradi-játékos: 1995-1996, 1997-1999, 2007-2008/ 11/0
Lisztes Krisztián /saját nevelés, Fradi-játékos: 1993-1997, 2008, 2011-2012/ 49/9
Páling Zsolt /saját nevelés, Fradi-játékos: 1988-1999/ 2/0
Kecskés Zoltán /Fradi-játékos: 1994-1996/ 1/0
Schultz Levente /saját nevelés, Fradi-játékos: 1995-2001/
Nagy Zsolt /saját nevelés, Fradi-játékos: 1987-1997/
Zavadszky Gábor /saját nevelés, Fradi-játékos: 1993-1998, 2004/ 4/0
Zoran Kuntics /Fradi-játékos: 1995-1996/
Goran Koponovics /Fradi-játékos: 1994-1996/
Babatunde Fatusi /Fradi-játékos: 1995-1996/
Magyar Harcos



További részletek: http://kuruc.info/r/49/117799/#ixzz2fNOFcuom

Copyright (C) 2010 FradiMob.hu - | Minden jog fenntartva