Budapest Kupa: továbbjutott az FFC

FradiMob - 2014. február 23. vasárnap, 12:09

Szabadkikötő - FFC 1:7 (1:3)


Megérkezésünkkor szembesültünk azzal, amit már előzetesen is tudtunk, hogy a Szabadkikötő hátsó füves pályája borzalmas állapotban van, mellesleg nincs is hitelesítve. Az centerpályán pedig a folyamatos esőzések miatt nem akarták megrendezni, így a játékvezető a megérkezésekor felajánlotta, sőt tanácsolta, hogy halaszthatunk és egy későbbi időpontban egy másik pályán lejátszhatjuk. Csapatunk viszont úgy döntött, nem halasztunk, itt és most lerendezzük a Szabadkikötőt.

(Szerintünk egyébként ez nagyon rossz szabály, hogy a vendégeknek kell eldönteni egy hitelesítetlen pályán, hogy akarnak-e játszani. Mi a jövőben is bevállaljuk, de tényleg sérülések keletkezhetnek a rossz pályából adódóan, továbbá az eredményt is befolyásolja egy futballra alkalmatlan "legelő". Azért van a játékvezető, hogy ezt eldöntse, illetve a BLSZ-ben is pontosan tudták már hetekkel ezelőtt, hogy hol lesz a meccsünk, köteleznie kellene ilyen esetben a hazai csapatot, csak hitelesített pályán játszható le a mérkőzés.)

A meccset remekül kezdtük, egy szép támadás végén a frissen igazolt Tombor Peti kotorta be a labdát a hálóba, majd Juhász Gyuri értékesített egy kapusról kipattanó lövést. A harmadik találatot Katus Pisti szerezte volna, ha berúgja a tizenegyest, de Ő inkább kihagyta, hogy a szintén újonc Balló Harold lőjje be a kipattanót.  A félidő végén aztán szépített az ellenfél egy felívelésből, pedig többször is hárított a most igazolt kapusunk, Détári István, aki egyébként rokoni kapcsolatban áll Détári Lajossal, a volt fradista játékossal és edzővel.

A második félidőben aztán végleg eldöntöttük a továbbjutást, először ismét Balló Harold volt eredményes, majd Lőrincz Marci, egy szokásosnak mondható "bombagóllal" tovább növelte az előnyt és jött még Juhász gyuri kétszer, aki ezzel megrúgta a mesterhármasát.

Összességében bíztatóan játszottunk, bejutottunk a legjobb 16 közé, kellett ez az önbizalomnövelő győzelem a jövő heti rangadónk előtt. Az első bajnokinkat remek időpontban játszuk, ugyanis vasárnap 12:00-ra tudtuk tenni a mérkőzést, így a 16:30-kor kezdődő Fradi - Győr előtt, ez egy remek ráhangolódás lehet a fradistáknak.

Copyright (C) 2010 FradiMob.hu - | Minden jog fenntartva