A Fradi-pályán kezdhetjük a selejtezőket

FradiMob - 2014. február 25. kedd, 10:36

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) kevéssel a vasárnapi sorsolás után már a selejtezők menetrendjét is nyilvánosságra hozta.

2014-ben két hazai selejtezőnk lesz, az első szeptemberi meccsen Észak-Írország az ellenfél, november közepén pedig Finnország.

Az MLSZ azt tervezi, hogy a két selejtezőt a Ferencváros vadonatúj stadionjában rendezzük meg.

„Az UEFA szakemberei májusban jönnek terepszemlére, a Ferencváros stadionja addigra még nem készül el, míg a Debrecené már igen. Nekünk három hónappal az első tétmeccs előtt, tehát júniusban kell megmondanunk, hol szeretnénk az első meccset megrendezni. Ha esetleg a Fradi-pályán kivetnivalót találnak, akkor még tudunk változtatni rajta az UEFA igényeinek megfelelően. A debreceni stadion már kész lesz addigra, ott már egy kész létesítményt mérnek fel az UEFA küldöttei” - mondta Sztancsik Tamás, a válogatott sajtófőnöke.


Az Albert Stadion 22 ezres lesz, vagyis jó eséllyel a szurkolók ezt megtölthetik. Debrecenben 20 ezer néző fér el.

forrás: index

Utolsó módosítás 2014. február 25. kedd, 10:39

Copyright (C) 2010 FradiMob.hu - | Minden jog fenntartva