Íriszképpel és tenyérlenyomattal mehetünk meccsre

FradiMob - 2014. június 04. szerda, 16:07

A Fidesz újabb szurkolóellenes lépése…

Lassan bankot rabolni is könnyebb lesz, mint focimeccsre menni. Az új fideszes módosítás a szemünket és a tenyerünket is vizsgáltathatná.

Módosító javaslatot nyújtott be két fideszes képviselő a sporttörvényhez. A parlament honlapján fellelhető dokumentum szerint dr. Vas Imre és Simon Róbert Balázs módosítója lehetővé tenné az íriszkép, és a tenyérlenyomat ellenőrzését is a stadionok bejáratánál.

Mindez a javaslat szerint csak lehetőség, mellyel a szervezők szándékuk szerint élhetnek majd. Az azonban így is kötelező lenne, hogy a jegyek névre szóljanak, így a szurkolók személyes adataik nélkül nem is látogathatnak majd mérkőzéseket. Az Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) iránymutatása alapján lassan valamennyi stadionnál ki fogják építeni a komoly beléptetőrendszereket, ilyen esetben pedig a fényképes igazolvány, avagy a „szurkolói kártya” bevezetése lenne kötelező.


Utóbbit a fradisták már jó ideje ismerik, ők ugyanis már 2010 óta csak ilyen kártyával látogathatnak meccseket. Mint arról korábban a már az Alfahír is írt, a Ferencváros vezetése itt nem állt meg: az új Üllői úti stadionnál már biometrikus beléptetőrendszer lesz, azaz ötmillió ponton ellenőrző tenyérlenyomat-olvasó berendezések engedik majd be a szurkolókat az épületbe focimeccsek esetén.

„А szervező а klubkártya kiváltásának а feltételeként meghatározhatja, hogy а szervező а klubkártya tulajdonosa személyazonosítása céljából, е személy képmásából, íriszképéből vagy vénalenyomatából generált, vissza nem fejthető, titkosított, algoritmizált alfanumerikus kódot (továbbiakban : HASH-kód) kezelhessen” – szól a két fideszes politikus által kedden benyújtott önálló indítvány. A módosított törvény szerint a begyűjtött adatok, “а sportrendezvény helyszínén vagy а sportrendezvény helyszínének megközelítése, illetve az onnan való távozás során elkövetett bűncselekmény vagy szabálysértés miatt indult büntető- vagy szabálysértési eljárás, továbbá а sportrendezvényről való eltiltás céljából használható fel”.



Аz indoklás szerint a törvényjavaslat célja, hogy а sporteseményt szervezők а modern technológia segítségével már beléptetésnél kiszűrhessék azokat, akik korábbi rendzavarásukkal veszélyeztették а fair plау szellemét а lelátókon. Magyarul ahhoz, hogy valakit biometrikus adatainak felhasználásával tiltsanak ki a pályáról, még csak rongálni sem kell, csupán megsérteni a politikai önkény által határolt “fair play” szabályait. Információink szerint a szurkolók egy jó része már most úgy döntött, ilyen „kriminalizáló” feltételekkel nem lesz hajlandó többé meccsre járni, hiszen eddig is személyes adataik megadása után léphettek át a kapukon, de most már ez sem lesz elég.


alfahir.hu

Utolsó módosítás 2014. június 04. szerda, 19:14

Copyright (C) 2010 FradiMob.hu - | Minden jog fenntartva