Nem angyalok, nem bűnözők: szurkolók

FradiMob - 2014. augusztus 16. szombat, 07:37

Szörnyek és szerelmesek – ezzel a címmel írt cikket Ch. Gáll András a Magyar Nemzet hasábjain....

Szörnyek és szerelmesek – ezzel a címmel írt cikket Ch. Gáll András a Magyar Nemzet hasábjain. Dióhéjban a mű: A Fradi-Chelsea meccsre romantikázó szerelmes párok, családok és jóravaló idős drukkerek látogattak ki, míg az „elleneseményre”, a BKV Előre pályáján megrendezett Fradi szurkolók – Rapid Wien szurkolók mérkőzésre füstfelhőbe burkolódzott, „minimum igen felajzott tudati állapotban”, különféle „Monster” nevet viselő szurkolói brigádok voltak kint.




Igen, értjük a sarkított kontrasztot, a fekete-fehéret, a szépség és szörnyeteget, már-már jin és jangot: a fideszes cimbikkel, illetve egyéb, különböző úton-módon ingyenjegyhez juttatott emberekkel (a jelen lévő valódi szurkolók jó része keményen kifütyülte Kubatovot, aki a kellemetlen szituációban olyan erővel kapaszkodott a pulpitusba, hogy az ujjai kifehéredtek) feltöltött Groupama Aréna népe maga volt az angyali jóság, a szeretet, a tisztesség, míg a szerző által „úgynevezett szervezett szurkolói csoportok”-ként titulált fanatikusok részeg csürhe, szörnyetegek, akik azt hiszik magukról, hogy a Fradi miattuk Fradi, s egyébként is a klub már nagyon sok büntetést fizetett miattuk. Az a klub, amelyiknek vezetése egy-egy idegenlégiós idecsábításánál a leglátványosabb szurkolói megmozdulásokat, görögtüzezéseket, koreográfiákat mutatja meg videóról a kiszemeltnek, bizonyítván, hogy a Fradi meccsein ilyen hangulat van, s ezért is érdemes idejönni.

Tisztázzunk pár dolgot! A BKV Előre pályáján nem különféle „Monster” nevet viselő szurkolói brigádok voltak kint, hanem a 20 éve alapított, és a csapatot mindenhová elkísérő Green Monsters szurkolócsoport. És még más csoportok is. Amelyeknek tagjai között nagyon sokféle ember van, s akiket egy dolog tart össze, de az nagyon: a Ferencvárosi Torna Club szeretete, a hűség a klubhoz. Persze, ebben a mai, média által tökéletesen befolyásolt világban a laikus emberrel könyedén meg lehet „etetni”, hogy a szurkolók bűnözők, őrjöngő, részeg csürhe, akik csak és kizárólag a balhé miatt járnak meccsre. Hát nem. Nem amiatt járnak meccsre. Arra tesznek félre pénzt, egy-egy külföldi túra előtt, ha kell, vesznek fel személyi hitelt, hogy a helyszínen tudjanak szurkolni a csapatnak. Az, hogy a feszültebb hangulatú, szenvedélyes rangadókat időnként rendzavarások kísérnek, kár tagadni, mert ez tény. Ahogyan tény az is, hogy a szurkolókat csesztető, minden rosszért őket okoló idióták arra még soha nem tudtak választ adni, hogy ha a családok a „balhés”szervezett szurkolói csoportok miatt nem járnak meccsre, akkor miért mindig azokon a derbiken van a legtöbb néző (sokszorosa az átlagnak), amelyeken a legnagyobb az esélye a rendbontásnak?

És hiába szajkózzák, hogy „bezzeg Nyugaton már megoldották”, a „bezzeg Nyugaton” hétről hétre olyan cifra verekedések vannak meccsek előtt, meccsek után, amilyenek miatt Magyarországon válságstábot hívnának össze.

1982-ben, négy évesen voltam kint első Fradi-meccsemen, konkrétan egy Fradi-Tatabányán. A ’90-es évek elejétől aztán már barátaimmal jártam Fradi-meccsre. Eleinte csak hazaira, aztán néha idegenbe is, idővel pedig mindenhova, ahová csak tudtam. Megismertem nagyon sok embert a táborban. Kétkezi munkást, három diplomás értelmiségit, példás családapát, politikust, sportolót, stb. Ugyanúgy drukkoltak, ugyanúgy szidták a bírót, ha hülye volt, és ugyanúgy kiálltak a Ferencvárosért. Ha kellett verbálisan, ha pedig a helyzet úgy kívánta, fizikai erővel. Tehetségtelen, hozzá nem értő klubelnökök jöttek-mentek, szépreményű befektetők, konkrétan simlis kóklerek adták egymásnak a klubház kilincsét, rosszabbnál rosszabb idegenlégiósok cserélődtek az öltözőben, s eközben csak egyetlen egy dolog volt állandó: a Fradi-tábor.

De ez a kórkép nem csak a Fradira, hanem az összes magyarországi klubra igaz, amelynek van számottevő szurkolótábora. Akik rivalizálnak ugyan egymással, időnként elcsattan egy-egy pofon, ha csapataik meccse előtt vagy után találkoznak, de annak idején Dunaszerdahelyen, vagy éppen tavaly Bukarestben egymást segítették, ha kellett. És ők lesznek azok, akik októberben megint csak ott lesznek több ezren, hogy a legnagyobb ellenség (érzékenyebb lelkűek kedvéért: ellenfél) oroszlánbarlangjában, a bukaresti Nemzeti Stadionban szurkoljanak a magyar válogatottnak, de sokkal inkább: Magyarországnak.

A szurkolók nem angyalok, de a szurkolók nem is bűnözők. A szurkolók egyszerűen csak szurkolók. A magyar labdarúgást nem a szurkolók tették tönkre, nem a szurkolók keveredtek bundabotrányba. Nem a szurkolók kaptak ki sem 6-0-ra, sem 7-1-re, sem 8-1-re. Nem a szurkolók ikszeltek Lichtensteinnel és nem a szurkolók kaptak ki Máltától.

Nyugodt lehet mindenki, szurkolók még akkor is lesznek, amikor a vénaszkennerek egy MÉH telepen végzik majd, amikor korosztályos válogatottaink vasalt hajú, zselés „reménységei” nem égetik rommá a címeres mezt, s amikor talán egy magyar klubcsapat újra megéri az őszt.

Mert ezek a „szörnyek” ilyenek: kitartanak. Voltak, vannak és lesznek.


alfahir.hu

Utolsó módosítás 2014. augusztus 17. vasárnap, 14:41

Copyright (C) 2010 FradiMob.hu - | Minden jog fenntartva