Remek hangulatban sem tudott visszavágni a Ferencváros

FradiMob - 2014. október 06. hétfő, 17:43

Táblás ház és remek hangulat fogadta a Ferencváros és az Újpest jégkorongcsapatait Pesterzsébeten, amelyen az észak-pestiek 3-2-re diadalmaskodtak az elmúlt években domináló zöld-fehérek ellen.

Nehezen gondolta volna bárki is az elmúlt években, hogy egy átlagos MOL Liga-mérkőzésen kitehetik a megtelt táblát a szervezők, azonban most ez is megtörtént.

A labdarúgómérkőzésekről távolmaradó ferencvárosi B-közép ezúttal a jégkorongcsapat mellett tette le a voksát és kilátogatott szurkolni az örök rivális, Újpest elleni össecsapásra, amelyre a hír hallatán már a mérkőzés előtt két nappal elfogyott az összes belépő a pénztárból.

Ilyet legutóbb a hazai rendezésű divízió I-es világbajnokságon tapasztalhatott a magyar hokiszurkoló.

A találkozó előtt a szakosztály is rendesen megszedhette magát a jegybevétel mellett, hiszen a csapat jelenlegi és egykori mezei is jól fogytak a kihelyezett ajándékboltban.

A mérkőzésen megilletődötten kezdtek a hazaiak, akik több éve nem játszhattak hasonló atmoszférában, de egy emberelőny után mégis megszerezték a vezetést a nyáron szintén alaposan megerősödött lila-fehérekkel szemben.

A találkozó nagyrészében pontatlanul és lomhán játszó ferencvárosiak több helyzetet igyekeztek kialakítani, de a vendégek hálóőre, Pleszkán József remek napot fogot ki, ahogyan a másik oldalon a szlovák másodosztályból érkező Robert Marton is aki a IV. kerületiek veszélyes ellentámadásai során tartotta a lelket a fradistákban.

Azonban a III. harmad első percében ő sem tudott ellenállni, mikor Jozef Mihalik átadása után a finn Jussi Tapio behelyezte az egyenlítő gólt a zöld-fehér tábor előtt.

Ez az öröm nem tarthatott sokáig hiszen egy korábban a Megyeri úton is szép időket megélt duó juttatta előnyhöz a Fradit, a fiatal Rafaj Attila találatával, aki a magyar válogatottban is bemutatkozott Dubek Vladimir átadását váltotta gólra.

A következő 5 perc a lilák akarata szerint zajlott, hiszen először egy kapu előtti kavarodás után Miroslav Durak egyenlített, majd Tapio bombagóljával előnyhöz is juttatta Szilassy Zoltán csapatát.

A Ferencváros játékát a továbbiakban több pontatlanság is tarkította, többek között egy kettős emberelőnyt sem tudtak kihasználni Horváth Andrásék, akiknek később a kapuslehozatal sem segített, az Újpest megérdemelt győzelmet aratott.

A találkozón végig sportszerű és remek hangulat uralkodott a ferencvárosi B-közép által, bár sokan aggódtak egy esetleges balhé miatt, sem a rendezőknek, sem a rendőrségnek nem akadt dolga a helyszín biztosításán kívül.

JÉGKORONG
MOL Liga:
Ferencvárosi TC-Budapest-ESMTK - Újpesti TE 2-3 (1-0, 0-0, 1-3)
gólszerzők: Novák 31., Rafaj 43. illetve Tapio 41., 46., Durak 44.

Copyright (C) 2010 FradiMob.hu - | Minden jog fenntartva