Hiba

Politikusok az Albert alapítványban is! Kesze-kusza pénzekkel.

- 2015. január 16. péntek, 10:54

Fideszesek. Fideszesek mindenhol...


Kubatov elmondta, a lelátón nincs helye a politikának.

Na jó, szerinte a vélemény nyilvánításnak sem.

Meg úgy az ultrákra sem, hiszen petárdáznak és attól meg félnek a családanyák.

De egy politikus mondja ezt, aki mellesleg a Parlament Emberjogi Bizottságának volt a fizetett tagja. Emberi jogok. Hmm. Közben meg az általa fizetett emberek fenyegetik,alázzák a C-Közepes srácokat.Is.

Úgy fest,minél kevesebb politika van (volt) a lelátón, annál több politika van a klubon belül.

Most, hogy nem lehetnek álláshalmozók a politikusok, a különböző társadalmi szervezeteknél jelennek meg.(Most azt csiripelik a verebek, hogy Hemingayt is cserélik, vagy legalábbis kap egy felettest Szijjártó személyében.)

Mert ugye valamit mégis csak írni kell a névjegykártyára.

Az FTC nemrég tartotta tisztújítását.

Így lett Kubatov és Kocsis Máté mellett egy újabb Fidesz politikus az FTC elnökségében, Bácskai János.

De nézzük az Albert Alapítványt.

Hogy mit csinál ez az alapítvány?

Többek között besározza az Albert nevet. Szerintünk. És kíváncsiak lennénk az Albert Alapítvány-FTC-Fradi Security-TAO igénylés pénzmozgásokra is. Ha már a Fradi Security az egyik főtámogatója az alapítványnak.

Az alapítványt Kovács Miklós exelnök, az Orangaways igazgatója, az FTC elnökségi tagja alapította. És Urbán-Szabó Sándor aki annak idején a Fidesz angyalföldi jelöltje volt.

Az alapító és társa, azaz Kovács és Urbán-Szabó Sándor új elnököt nevezett ki Sipos Jenő (jelenleg MLSZ szóvivő) helyett, ez pedig a gyermeklelkek megmentője, a petárdától félő családanyák védelmezője Kubatov Gábor.

Az alapítványban kuratóriumi tag Kocsi Máté mellett Tarlós István főpolgármester és dr.Pest Imre volt Fidesz parlamenti képviselő, főpolgármester helyettes, jelenleg kormánymegbízott, Budapest Főváros Kormányhivatalát vezeti.

Ennek a kormányhivatalnak egyik favoritja, a hivataltól feltűnően sok közbeszerzést elnyerő Ligetsor-Bau kft. Erről a cégről azt olvasni, hogy Pesti Imréhez köthető. A cég alapítói között pedig ott található Urbán-Szabó Sándor.

A Ligetsor-Bau több alvállalkozónak is tartozott egy időben, azonban nem ők tárgyaltak, hanem a nevükben a Nelson Security, akinek a vezetője Urbán-Szabó Gábor.

Urbán-Szabó Gábor amúgy az FTC kézilabda egyik szponzora.

Ennek az FTC kézilabdának az egyik tulajdonosa az Albert Alapítvány alapítója Urbán-Szabó Sándor a társadalmi elnöke pedig Pesti Imre.

A nol-hu egy cikke szerint, volt olyan alvállalkozó (7-Mester kft) akitől a munkáért cserében 7.6millió ft. támogatást kértek a Fradinak Urbánék, pontosabban Urbán cége a Bástya Millenium.

Megemlítjük, az egyik utánpótlás kézilabda csapatunk FTC-Bástya Millenium néven szerepel a bajnokságban.

Ez a Bástya Milenium kft a IX.kerület városrehabilitációjának segítője, azaz Urbán-Szabó cége épít,felújít ott,ahol az FTC elnökségi tagja (Bácskai János) a polgármester.

Pár sorral feljebb azt írtuk, kíváncsiak vagyunk az Albert Alapítvány-FTC-Fradi Security-TAO igénylés pénzmozgásokra.

A leírtakat olvasva (amelyek Papcsák botrány néven olvashatóak a médiában) most már kíváncsiak lettünk az FTC-t érintő összes szerződésre,kifizetésre-befizetésre,mindenre.

Végül is Kubatov átláthatóságot, rendet, törvényességet ígért.

És azt mondta, a lelátón nincs helye a politikának.

Szerintünk meg a politikusoknak nincs helye a klubokban, az ilyen meg olyan pénzmosodáikkal húzzanak a picsába.





Kapcsolódó cikkek (címkék szerint)

Vissza az oldal tetejére