A kormány minden szerződését felmondja a Magyar Telekommal

FradiMob - 2015. december 17. csütörtök, 13:39

A Fradinál még maradnak. Pont ott, ahol a bűnözők vannak...

A Fidesz kiborult az Ákos elleni hadjáratra és a mai napon felszólították a minisztériumokat, hogy bontsák fel az összes szerződést a Telekommal.

Vajon Kubatov - aki a hétvégén lett alelnök - lojális lesz a pártjához???


A megjelent hír:

A kormány utasította az összes minisztériumot és minisztériumi háttérintézményt, hogy mondják fel szerződéseiket a Magyar Telekommal - közölte Kovács Zoltán kormányszóvivő csütörtökön. A Telekom egyelőre nem kommentál.

Magyar Telekom szerdán közölte, hogy felmondja a szponzori megállapodását Kovács Ákossal, a konzervatív oldalon komoly beágyazottsággal bíró énekessel, miután az olyan nyilatkozatot tett az Echo TV-n, amellyel a Telekom saját közlése szerint nem tud azonosulni. A Telekom a hvg.hu kérdésére egyelőre nem reagált a hírre.

Kovács Zoltán elmondta, hogy a szerdai kormányülésen téma volt Kovács Ákos szerződésének a felmondása, és azt mondja, megdöbbenéssel értesültek a döntésről, amely szerintük a magyar alkotmány szellemével, mind pedig betűjével ellentétes. Aztán azt mondta, elképzelhető, hogy ez Németországban lehetséges, de "mi elfogadhatatlannak tartjuk, hogy ma Magyarországon bárkit véleménye és nézetei miatt ilyen formában diszkriminálni lehessen".

Az Index elérte Kovács Zoltán szóvivőt, aki elmondta: a kormánynak a Telekommal tavaly kötött partnerségi megállapodását a mostani lépés nem érinti,. Ennek keretében a Telekom 1 milliárd eurós beruházást vállalt a következő 4 évre.

Ákos arról beszélt, hogy szerinte a nőknek nem az a dolguk, hogy ugyanannyit keressenek, mint a férfiak, hanem hogy valakihez tartozzanak, és gyermeket szüljenek, és a női egyenjogúság nem normalitás. A Telekom pedig szerdán azzal magyarázta az Ákossal való szerződésbontást, hogy ők elkötelezettek abban, hogy nőknek és férfiaknak egyaránt azonos munkafeltételeket és karrierlehetőséget biztosítsanak, és támogatnak olyan kezdeményezéseket, amelyek lebontják a meglévő társadalmi és nemi akadályokat a munkaerőpiacon.

Telekom döntésével szembesítették Lázár Jánost, a Miniszterelnökséget vezető minisztert a szerdai kormányszóvivői sajtótájékoztatón, aki erre azt mondta, megdöbbentőnek tartja, amit a Telekom megengedett magának. "Ez egy vélemény- és ízlésdiktatúra, ami elképzelhetetlen egy demokratikus jogállamban. (...) Pont egy német cégnek tudnia kellene, mit jelent a diktatúra, mit jelenet a vélemény- és ízlésdiktatúra" - fejtette ki álláspontját, feltéve a kérdést: "ha a kormánynak véletlenül nem tetszik a Telekom véleménye, akkor mi most felmondhatnánk a szerződésünket a Telekommal?"

Egy névtelenséget kérő, ágazatban dolgozó forrásunk megdöbbent a kormány húzásán. Szerinte egyáltalán nem olyan egyszerű lecserélni a Telekomot, egyrészt mert nagyon körbebástyázott szerződésekről van szó, másfelől, van olyan terület, ahol szerinte a cég  gyakorlatilag pótolhatatlan. „Ilyen a csoporthoz tartozó T-Systems, ami például a Bubi informatikai hátterét adja. De más olyan szolgáltatások is vannak, amelyeket a legnagyobb versenytársaik sem tudnak helyettük nyújtani, még akkor se, ha összeállnak konzorciumba” – mondta.

Az ágazaton belül egyébként úgy tudják, a Telekom nagyon figyelt rá, hogy felhőtlen viszonyt ápoljon a kormánnyal, feltételezik, hogy egy sor döntésükben politikai megfontolások is szerepet játszhattak. 

HVG

Copyright (C) 2010 FradiMob.hu - | Minden jog fenntartva