A lelátón és az utcákon mi győztünk- Labanc alázás: 1989. Október 18.
„S nyögte Mátyás bús hadát Bécsnek büszke vára”
Végre támadunk „nyugatra”, kísérhetjük csapatunkat a furcsa politikai változásoknak köszönhetően. Zöld-fehér kézjegyünk letételének nincs akadálya. A bécsi Admira Wackert kaptuk a KEK-ben, miután megnyertük -utoljára is- a Magyar Népköztársaság Kupáját.
Nem kellett rettegnünk, hogy Győr után megállítanak, leszednek a vonatról vagy elszámoltatnak a rendőrök, határőrök, munkásőrök és mindenféle balfaszok. Semmit nem mert tenni az agonizáló egypártrendszer. Sokszor éltük meg ezt a vörös férgektől 1989-ig, mikor Szombathelyen vagy Zalaegerszegen játszott szeretett csapatunk. Rákosi után Kádárék is üldözték klubunkat és szurkolóit!
A Fradi tábor összekovácsolódásának első nemzetközi megmérettetése volt a bécsi túra, előkészülete a nagy európai hadjáratnak, hogy Antwerpenben 1990-ben már mi legyünk Európa félelmetesei.
Több mint hatezren indultunk Bécs bevételére, itthon már az újpesti huligán parasztlázadást is letörtük, így mi voltunk újra a legerősebbek! Vidéket szétzúztuk, nem volt itthon ellenfél. Európa bevétele Bécsen keresztül kezdődik, tudtuk anélkül, hogy összebeszéltünk volna. Meg kell mutatnunk, ami génjeinkben van, jobb, ha fél tőlünk mindenki!
Több ezren buszokkal, autóval, vonattal, stoppal megindultunk Bécs fele. Kossuth címeres piros-fehér-zöld zászlókkal először voltunk felszerelkezve nemzetközi mérkőzésen. A Fradi pályától indultunk öt nappal a Magyar Köztársaság kikiáltása előtt, folyamatosan, szinte negyed óránként startoltak a külön buszok. Mi társaságunk, az igazán meredek arcok, vagy négy busszal spanban egyszerre indultunk. Mondanom sem kell, hogy senki sem volt józan.
Könnyed szórakozásnak tűnt a bécsi parti, így jókedvvel, de izgulva indultunk. Mint mindig, most is reménykedtünk egy jó nagy verekedésbe, hogy valahol ellenséget találunk, elvégre az motivált sokunkat: ne csak nyerjünk, de beszéljenek is rólunk!
Alig vártuk, hogy valami történjen, ezért a győri pihenőnél egy éttermet szakszerű alapossággal szétkaptuk, rendőrök mire jönnek mi már továbbálltunk. Beszóltak vagy csúnyán néztek, teljesen mindegy, nekünk volt igazunk. Szemtelenek voltak, nem fradisták, ez elég indok volt!
Az őrvidéki határon átmegyünk, ital hatására –meg különben is- revizionista gondolataink nemcsak kelet felé vannak. Szidjuk a labancokat! A magyar vámos kiskatonákat marmonkannából itatjuk. Leguggolva isznak a buszon, miközben akkorákat csapunk a hátukra röhögve, majd beszarnak. Az első üzleteknél feltöltjük italtartalékainkat, hiszen a „hosszú” úton eléggé leürültek. A töredékért talán fizettünk, de az sem biztos. Van egy-két osztrák eladó, aki előítéletes velünk magyarokkal, ezeket „megszelídítjük”. Tele a busz itallal, kajával, volt, már aki a fegyverboltba is benézett. Több száz petárda, rakéta már van és még nem is vagyunk Bécsbe. „ Reszkess Bécs, Európa, Lisszabon ősi magyar város”, egyre kijjebb toljuk határainkat! Hozzáteszem, minden buszon hasonló háborús felszerelkezés volt folyamatban. Ahogy végignézek a nem szomjas társaságon, nem vagyok benne biztos, hogy a meccs 90 percig fog tartani. Erre a társaságra a kalandozó őseink vagy Mátyás is büszkén csettintene, vadságunkat megőriztük. Úgy érzem, ha vesztésre állunk - lelkiismeretfurdalás nélkül - felrobbanthatjuk a stadiont…
A szupermarketek, plázák amelyek közvetlenül a focipálya mellet van csapatainkkal megszálltuk. A parkolókban több ezer magyar issza a kartonszámra kihozott dobozos söröket. Nagyon részeg mindenki, mindenhol petárdák és különböző bombaszerkezetek robbannak, a meccs közeledtével egyre több osztrák rendőr kerül elő. Még mosolyognak. Ellenséges huligán csapatot sehol nem találunk, a helyi fanok, szuper járgányokkal állnak az elkülönített parkolóban, 3-4000 szurkolónál nincs többjük, de közülük is vagy 3000 tornából felmentett.
Elmebetegek azzal szórakoznak, hogy az egyik buszból erőteljesen csöpögő gázolajt petárdával akarják berobbantani. Természetesen a buszon a mieink ülnek. Szerencsére ez nem sikerül, bár tudjuk, háborúban bármi előfordulhat!
Mindenhonnan Fradi dalok, biztatások dudákkal, amelyek rangadói hangulatot varázsolnak.
Bemegyünk a stadionban, ahol az úgynevezett állóoldali domboldalon csak mi vagyunk. A kerítésen végig a mi transzparenseink, sok piros-fehér-zöld zászlóval. Keménykednek a helyi biztonsági erők, az egyre több készenléti rendőrrel. Tudjuk, várható, hogy velük lesz esti móka…
Hangorkánban jönnek ki a játékosok: Józsa -- Simon T., Pintér, Keresztúri, Keller -- Bánki J., Vaszil, Topor -- Páling, Dzurják, Fonnyadt fut ki a pályára…
Több száz petárda, füstbomba, rakéta jelzi, mi győzni jöttünk, és ezért mindent megteszünk. A papírszalagok lángra kapnak, rendőrök és tűzoltók oltani kezdenek. Körülbelül 10 perc kell a viszonylagos rendhez, de folyamatosan repülnek a robbanó szerkezetek. Összeszalagozva petárda a menő, de van füstbomba is.
Jól játszunk, de nem bírunk gólt rúgni. Egyre idegesebb a hangulat. Főleg azután mikor a Kossuth címeres piros-fehér-zöld kerítésen lévő zászlónkat letépik az osztrák rendőrök. Elszabadul a pokol, több százan nyomulunk a kerítésre, miközben gázzal fújnak az osztrákok.
Közelharc, mert több embert megpróbálnak előállítani. Nem beszélünk össze, de a lépcsőn egyszerre esünk a labanc rendőröknek.
RIA-RIA-HUNGÁRIA
Zeng-zúg a stadion…
Akit elő akarnak állítani, kiszabadítjuk, de egyik ismert bajtársunkat elviszik. A hangulat a tetőfokára hág, helyzetek mindkét oldalon, mi állunk közelebb a gólszerzéshez. Semmi nem jön össze, sokszor az utolsó passz hiányzik, és ahogy lenni szokott, a végén mi kapunk egy szabadrúgás után gólt.
Előkerül minden a fegyverarzenálból, ami robban, bedobásra kerül, nyugodtan lefújhatta volna a bíró a mérkőzést. Több ezren rázzuk a kerítést, újra ég a több mázsa papírszalag, a petárdák robbanásától a harci zaj szinte elviselhetetlen.
A bíró a sípjába fúj, vége, vesztettünk. Talán a meccs végét jelezte és nem megunta a háborús helyzetet… Ebben a pillanatban a szögletzászló magasságában vagy több száz bevásárló kocsi indul meg a pálya irányába. Elvetemült arcok bevásárlókocsikat tolnak –zúdítanak- a lejtőn és dobálnak a rendőrök felé. Megkezdődik a hadelhad. A bejárat felől a kapu mögül jönnek az egyenruhások. Repülnek a fémkocsik… Pajzs, védőrostély, gumibot, fújják a gázt. Felzúg újból a RIA-RIA-HUNGÁRIA…
Közelharc, több embert megbilincselnek, de nem győzik a rendőrök. Mindenhol zöld-fehér huligánok ütik-vágják őket, ahol érik. Huhogás és támadás…
A bejáratnál az ORF (Osztrák Rádió és Televízió) közvetítő kocsiját támadjuk. Nem ütjük, szétverjük. Valaki ugrik, már a haszongépjármű tetején rugdossa a parabola antennát. A tv-sek rémült arca előttem, ahogy kuporodnak a szélvédő mögött. Aztán egy boros üveg, szilánkok formájába a félelmet bennük tovább növeli.
Mire odaérnek a rendőrök, csak abban adhatnak szakmai tanácsot, hogy lavór vagy vödör legyen az ORF kocsiból…
Vadásszuk a labancokat, de az ő bejáratukat pajzzsal védik az egyenruhások. A parkoló felé menekülnek, erősen biztosított úton, mindegyik fullextrás autóval.
Mi buszainkra szállunk, azzal a meggyőződéssel, hogy az Üllői úton a visszavágón egy 5-öst vágunk nekik és utána Európa meghódítása folytatódhat!
(Megjegyzés: Ekkor még nem tudtuk, hogy „rosszalkodásunk miatt”, Budapesttől 150 km-re, jelen esetben Szegeden leszünk kénytelenek lejátszani a visszavágót.)
Bánki Dodó az akkori csapatkapitány így emlékezik vissza:
Egy alacsony holland bíró vezette a meccset, s bizony nem nekünk fütyült. Pedig szerintem jól játszottunk, a több ezer Fradista, pedig szenzációs hangulatot teremtette a lelátón. A balhénál megkért a spori, hogy beszéljek a drukkereinkkel, akik már ott jelezték, hogy a magyar zászlót és a Fradi zászlókat is megtaposták a rendőrök, ezért tört ki a botrány.
Szóltam néhány srácnak, hogy a végén megbeszéljük, de most ne csináljanak nagyobb tüzet, mert a nem éppen jóindulatú holland lefújja a meccset. Utána talán már nem is történt nagyobb balhé. Sajnos mégis megbüntették a klubot, Szegeden játszottuk a visszavágót, s persze mindenki megint a Fradit és szurkolóinkat szidta. Még a Telesportba is behívtak, ahol a riporter arra akart rávenni, hogy ítéljem el a drukkereinket. Erre nem voltam hajlandó, mivel pontosan kiderült, miszerint valóban akadtak balhés elemek a táborban. Találtak a lelátóra betolt bevásárlókocsit is a südstadti közértből, ám a nagy botrány a rendőrök zászlótaposása miatt alakult ki, s ezt jeleztem is a műsorban.
Egyébként sok barátom mellett az akkori menyasszonyom és családja is kinn volt Bécsben, tehát első kézből értesültem az eseményekről. A lelátói történetből ennyi maradt meg bennem, a meccsről meg az, hogy jobbak voltunk, Bécsben nyernünk kellett volna, a szegedi visszavágón viszont gyengén futballoztunk. Hajrá, FRADI! Dodi
Hargitai Károly a következőket nyilatkozta a mérkőzés után:
- Szégyelljük magunkat és ezúttal elnézést kérünk az osztrák vendéglátóinktól és a hatóságoktól. Valóban minősíthetetlen az, amit a mérkőzésre kiutazó több ezer szurkoló közül mintegy 40-50 személy elkövetett, s még a türelmes osztrák rendőröket is kihozták a sodrokból. Jogos volt, hogy gumibottal igyekeztek rendet teremteni, s akit kellett, megbilincselve vittek el. Tekintve, hogy az esemény UEFA-rendezvényen történt, számíthatunk az európai szövetség büntetésére, amely akár nagyon súlyos is lehet.
- Két hét múlva Budapesten lesz a visszavágó, s mivel hazai pályán sem ritkák a rendbontások, erre hogy készülnek fel?
- Nem akarok részletekbe bocsátkozni és elmondani, hogy mit tervezünk. De mindent megteszünk, hogy megfékezzük azokat, akik abba élik ki magukat, hogy botrány okoznak, rontják a hírnevünket, s külföldön ellenszenvet váltanak ki cselekedetünkkel. Nem engedjük meg, hogy az Üllői úton is megtörténjen az, ami a südstadti stadionban.
(folytatjuk)