Hiba
  • JUser::_load: Unable to load user with id: 64

Legendás Fradisták: Kökény Beatrix

- 2011. február 10. csütörtök, 21:33

Interjú az egykori legendás átlövőnkkel

Kökény Beatrix a Ferencvárosi női kézilabdások jelenlegi ügyvezetője. Olimpiai bronz és ezüstéremmel, Európa-bajnoki arannyal, nyolcszoros magyar bajnokként mesélt pályafutásáról, életéről, terveiről.

Két telefon egy perc alatt kezdésnek. Folyamatosan jöttek a telefonok az interjú alatt, Köke intézkedett, tervezett és mesélt. Annyi mindent zsúfolt bele az egy órás beszélgetésbe, ami másnak biztosan nem menne. Figyelt az interjúra, de közben már azon gondolkozott, vajon mit játszanak a lányok hétvégén, hogy jutnak haza a gyerekek, és mi van élete párjával, Imre Gézával.

Tizenhárom éves korban a lányok babáznak, te viszont már korán eldöntötted, hogy inkább kézilabdázol. Mi motivált?

Kökény Beatrix: Mindig is voltak céljaim az életben. Serdülő válogatott, ifi válogatott, felnőtt válogatott szerettem volna lenni. Babázni, nem babáztam soha. Inkább autóztam, fociztam, fiús játékokat csináltam. Az én időmben tíz emberből kilenc ugyanolyan körülmények között élt. Én egy 37 négyzetméteres lakásban kezdtem. Itt éltünk hatan a családdal. Így nőttem fel, és ebből kifolyólag volt motivációm a továbblépésre. Sőt, nyáron elmentem dolgozni, hogy legyen pénzem. Nem volt több tehetség, mint ma, csak a gyerekek jobban ki akartak emelkedni. Ezt pedig csak munkával és akarattal lehetett elérni. Az én időmben valahogy több egyéniség volt a sportágban.

A kiemelkedést pedig az Építők csapatában kezdted el. Miért épp ott?

Kökény Beatrix: A bátyám ennél a klubnál játszott, tulajdonképpen ezért kezdtem el az Építőknél a karrierem.

Aztán jött a klubváltás.

Kökény Beatrix: Tizenkét évig voltam az Építők játékosa, de olyan rosszul állt anyagilag akkor a klub, hogy el kellett döntenem: maradok munkanélküli segélyen, mint profi kézlabdás, vagy keresek magamnak egy másik csapatot. Nagyon nehezen igazoltam ide. Akkor még ifi játékos voltam, ráadásul a két csapat nagy riválisa volt egymásnak, de a Fradi egy jobb utánpótlásbázissal rendelkezett. Németh András lett az edző 1992-ben, és hívtak, hogy többen szeretnék, ha itt játszanék. Nem nagyon akartam Budapestről eligazolni, mert szerettem volna a családom közelében maradni. Ugyan több vidéki ajánlatom is volt, például a Debrecen is megkeresett, de nekem tetszett a Fradi, ismertem a játékosokat. Utólag kiderült, jól döntöttem!

Édesapád 1964-ben bajnok lett a futball csapattal. Neki nem volt szerepe a döntésedben?

Kökény Beatrix: Apukám nem volt motiváció ebben a kérdésben, mert három éves koromban a szüleim elváltak, külön éltünk. Utána édesapám Salgótarjánba igazolt és ott élt. Nem igazán voltam nagy fradista gyermekkoromban, főleg mert az építőkkel (a nagy riválisnál) játszottam, ez pedig nem erősített abban, hogy én fradista legyek. Amikor ide kerültem, még működött a Fradi család. Az emberek, a szakosztályok ismerték egymást. Mindenki köszönt mindenkinek, rendszeresen bejártunk a székházba. Ma nem biztos, hogy megismerném a focisták nagy részét. Lipcsei Petinél és Dragóner Attilánál leragadtam, nyilván ez egyrészt az én hibám, másrészt a játékosok is sűrűn cserélődnek. Régen ismertük egymást, jóban voltunk, volt egy-két közös rendezvényünk. Mára ez megváltozott. Sűrűn változnak a játékosok a klubnál. A lányok szerintem még nem is voltak a székházban. Sajnos az emberek nem nyitottak egymásra, ilyen lett a társadalom.

Ha már a Fradinál tartunk. Klubszinten, tehát a Fradival elért eredmények közül mire vagy a legbüszkébb?

Kökény Beatrix: Egymás után ötször lettünk bajnokok. Játszottunk egy KEK döntőt, volt egy százszázalékos bajnokságunk és egy viszonylag gyengébb társasággal megnyertük a hazai sorozatot. Az utolsó bajnoki címemnél pedig egy erős Dunaferrt előztünk meg, amiben azért kiváló játékosok szerepeltek. Ugyan riválisok voltunk a bajnokságban, de azt gondolom, hogy jó viszonyt ápoltunk egymással. Ellenfelek voltunk a pályán, a pályán kívül viszont jó barátok.

Átlövőként gólerős játékosnak számítottál. Számoltad a góljaidat?

Kökény Beatrix: Gyerekkoromban még számoltam, sok helyen kaptam gólkirálynői címet. Később már nem. Átlagosan nyolc gólt lőttem, de volt amikor a tizenhat is összejött. Fiatalabb koromban nagyon szerettem a labdát. Bevallom, kicsit önző is voltam.

A gyerekkor után pedig jöttek a felnőtt bajnoki címek: Építők majd Fradi. Össze lehet hasonlítani a kettőt?

Kökény Beatrix: Az első bajnoki cím meghatározó mindenkinek. Amikor a Fradival bajnokságot nyertünk, akkor a fél város örült nekünk, míg az Építőknél csak húsz ember. Nem lehet összehasonlítani a kettőt. Az ember büszke arra, ha bajnok lesz, ráadásul nekem nem adatott meg, hogy az ifivel és a serdülővel bajnok legyek, egyből a felnőtt bajnokságban kezdtem.

Felnőtt bajnokság, legendás csapatok. Sok bajnokcsapatnak voltál tagja. Melyik volt az a csapat, ami kiemelkedett a többi közül?

Kökény Beatrix: A százszázalékos 1995-ös bajnokcsapat. Az első évben ezüstérmesek lettünk, utána négyszer nyertük meg a bajnokságot és ötször a Magyar Kupát egymás után. Kiemelkedtünk a magyar bajnokságból, azt gondolom, hogy a legnagyobb klasszisok akkor játszottak a Fradiban. Név szerint: Pádár Ildikó, Farkas Andi, Farkas Ági, Tóth Beatrix, Szarka Éva, Fiedler Adri, Fiedler Era. Nagyon erős csapat volt!

Az eredmények közt sok nagy csata bújik meg. Ezek közül melyik volt az a mérkőzés, amikor úgy mentél be az öltözőbe, hogy ma mindent megtettünk, ami kiemelten emlékezetes számodra?

Kökény Beatrix: Az esélytelenek nyugalmával léptünk pályára a Dunaújváros ellen 1999-ben. Nem mi voltunk a favoritok, de végül mi nyertünk. Akkor egy nagyon jól sikerült mérkőzést sikerült megnyerni.

Klubszinten mindent megnyertél a Fradival, Európa trónjára mégsem sikerült felülni. Hiányzik?

Kökény Beatrix: Legközelebb a KEK döntőben voltam a kupához, de ez sajnos nem sikerült. Igazából utólag visszagondolva ez nem, de az olimpia arany nagyon hiányzik.

Olimpia: az Atlantai bronz után, Sydneyben előreléptünk, hiszen ezüstéremmel jöttetek haza. Mégis egy egész ország csalódott volt. Mi történt?

Kökény Beatrix: Nem csak az ország, mi is. Én úgy mentem Sydneybe, hogy ez az utolsó olimpiám, és aranyat szeretnék hazavinni. Végig nehezen ment a játék, de eljutottunk a negyeddöntőig. Az osztrákok ellen - amikor a vége előtt nem sokkal vezetett az ellenfél - mondtam, hogy nagyon ciki lesz az 5-8. helyért játszani. Valahogy visszahoztuk, és nyertünk. Utána egy jó játékkal nyertünk egy elődöntőt, majd jött a döntő. Tizennégy perccel a vége előtt hat góllal vezettünk a dánok ellen és leblokkoltunk. Pár technikai hibát csináltunk, feljöttek három gólra. Mi egy kicsit megijedtünk, Mocsai Lajos hiába kért időt, nem tudtuk olyan lendülettel venni az akadályokat, mint előtte. Ők vérszemet kaptak, és megfordították a meccset. Előjött a dán mentalitás.

Gyakran mondják, hogy az időkérésnél a szakvezető szavainak csak bizonyos százalékát fogják fel a játékosok. Mit mondott nektek Mocsai Lajos ennél az időkérésnél?

Kökény Beatrix: A mai napig nem tudom, hogy mit mondott Mocsai Lajos az időkérésnél. Szerintem nagyon egyikünk sem tudott figyelni. Hozzátartozik a történethez, hogy én főleg védekeztem akkor, és a legtöbb gólt lerohanásból kaptuk, így sok esélyem nem volt a pályára kerülni.

Amikor volt, akkor pedig nyertünk, csak az már egy Európa-bajnokságon volt.

Kökény Beatrix: Igen. Nehezen, de végül megvertük az Ukránokat a döntőben. Mindenkinek ilyen lezárást kívánok a pályafutásában, hiszen végül egy Eb arannyal vonultam vissza.

A válogatott csapatnál több edzővel is dolgoztál. Ki volt az edző, akire úgy gondolsz: A szövetségi kapitány?

Kökény Beatrix: Laurencz Lászlóra mindig is felnéztem. Volt egy-két összetűzésünk az évek során, nem volt mindig felhőtlen a viszonyunk. Tizenhét éves koromtól ő volt az edzőm az Építőknél és még huszonhét éves koromban is úgy kezelt mintha tizenhét lennék. Ezt nehezen emésztettem meg. Ugyanakkor neki nagyon sokat köszönhetek. Tőle és Mocsai Lajostól nagyon sokat tanultam. Szerencsésnek mondhatom magam, mert az évek során midig jó edzőkkel dolgozhattam.

Aktív pályafutás után most a család van az első helyen. Sportos családból jössz. Édesapád focista, férjed vívó. A gyerekeitek is sportolnak?

Kökény Beatrix: Kisfiam két és fél éve kézilabdázik az Elektromos csapatában. A kislányomból még nem tudom mi lesz. A fiam úgy néz ki, hogy a kézilabdánál marad.

Ő lesz az új Köke? Esetleg az új Imre Géza?

Kökény Beatrix: Mindenben a férjemre hasonlít. Megvan hozzá az ügyessége, tehetsége, jó kézilabdás lehet, de előfordulhat, hogy három év múlva megunja. A férjem nem nagyon szeretné, ha a gyerekek vívnának. De ez még nagyon képlékeny, korai erről beszélni. Meglátjuk!

A családot hogyan lehet összeegyeztetni a szakmai munkával?

Kökény Beatrix: A férjem jelenleg még aktív vívó. A mostani hatvan napból huszonnégy napot nincs itthon például, így nehéz összeegyeztetni. Ugyan egy helyre járnak iskolába a gyerekek, de soha nem végeznek egy időben. Nehéz a logisztika. De sokat segít a család, a nagyszülők, a nővérem és a kollégák is. Már most a Fradi családhoz tartoznak, hiszen sokszor a kollégák segítenek, hogy a gyerekek hazaérjenek. Létezik még a szakosztályon belüli a Fradi család. Elek Gábor, Elek Gyula bácsi, de említhetem Vovát és Novák Andrist is. Igazi fradisták, igazi család!

Ha már a családot említjük. Összejártok még játszani a régi csapattal?

Kökény Beatrix: Igen szerencsére! Félévente egyszer összejövünk egyet játszani. Most február 19-én Madocsán játszunk egy mérkőzést. A meccs már nem is annyira fontos, inkább az, hogy utána összeülünk, vacsorázunk és bulizunk egyet. Teljesen gyerekmentes övezet, de nagyon élvezzük, hogy egy kicsit együtt tudunk lenni az egykori játékosokkal. Már lassan tizenkilenc éve kezdtük el a Fradit, de a kapcsolatokat ápoljuk amennyire csak tudjuk.

Közel két évtizede vagy a klubnál. Soha nem fordult meg a fejedben a váltás?

Kökény Beatrix: Aktív játékos koromban nem voltak ilyen terveim, nem akartam máshol játszani. Amikor pedig befejeztem a játékot, akkor itt voltam vezető. Két évig nem töltöttem be mindössze a Fradin belül vezetői posztot, úgy voltam vele, hogy vagy ez a klub, vagy semmi! Majd nehezen, de visszajöttem egy éve, és most itt vagyok.

Ha már vezetés. Nem gondolkoztál azon, hogy edző legyél? Biztos hiányzik az öltözői hangulat.

Kökény Beatrix: Jelenleg nem fér bele az életembe. Szívesen vezényelek egy-egy edzést, de hangsúly az egy-kettőn van. Persze sok minden hiányzik. Főleg, amikor a mérkőzések után elmentünk együtt valahova. A közös programok, a kötetlenség. Csak a kézilabda számított. Ma már más a helyzet, mert mindenkinek családja van.

Ha visszapörgethetnéd az időt, mindent ugyanígy csinálnál?

Kökény Beatrix: Mai fejjel biztosan másképp csinálnék mindent. Biztosan azon javítanék, hogy még jobb kézilabdás legyek gondolva az apróságokra - persze ezt mind a mai tudásommal mondom és nem a húsz évvel ezelőttivel.

Kökény Beatrix a Viborgról:

Ezt az egy csapatot jó lett volna elkerülni. Én egy tisztességes eredményre számítok. Ha kikapunk egy-két góllal idegenben, az nem azt jelenti, hogy itthon továbbjutunk. Láttuk a Győr példáját, de én jó meccseket várok. Azt kérjük a lányoktól, hogy felszabadultan játszanak, nem rakunk rájuk olyan terhet, hogy tovább kell jutni, hiszen egy jóval rutinosabb csapattal játszunk. Bízom a jó szereplésben!

(ftckezilabda.hu)

Utolsó módosítás 2011. július 27. szerda, 18:38

Copyright (C) 2010 FradiMob.hu - | Minden jog fenntartva