Hiba
  • JUser::_load: Unable to load user with id: 64

Sír a telefon

B Zs - 2012. szeptember 29. szombat, 11:07

Interjú - A hetvenöt éves, örökzöld Koós Jánossal a futballról, avagy a szurkoló hangja

Felhívott Koós János. Azt mondta: „Elsírhatnám a bánatomat a mai magyar futballról?” Miért ne szólalhatna meg a szurkoló? – gondoltam, hiszen a labdarúgás a közönségért van. Illetőleg azért lenne, ha volna futball és közönség...

– Miért éppen most telefonált? – kérdeztem a hamarosan hetvenöt éves énekestől budai házának napfényes kertjében. – Hiszen drukkerként már vagy húsz-harminc éve súlyos megpróbáltatások érik.

– Talán, mert e témában nem akartam fellépni; szerepeltem én már éppen eleget. De szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy a labdarúgás helyzete nem olyan sötét, mint kedvenc klubom, a Ferencváros legújabb meze. Sötétebb. Sőt reménytelen.


– Nem olvassa-hallja a ragyogó jelent és jövőt festő méltatások seregét?

– Dehogynem. Ám amikor az a refrén, hogy ilyen jó lesz, olyan szép lesz, folyton elgondolkodom: mitől lesz jó, kitől lesz szép?


– Kijár még az Üllői útra?

– Mind szomorúbban és magányosabban. A barátaim, akik mindig velem jöttek, egytől egyig elmaradtak. Nem csodálom. Az a fekete ferencvárosi mez, amelyet sötétzöldnek mondanak, jól jellemzi a helyzetet. De nem győzök tűnődni: miért csupán a Fradi gyászol?


– Tudja az FTC összeállítását?

– Henni – Rudas, Kispéter... A mostani csapatét, bár ott ülök a lelátón, ha megfeszítenének, sem tudnám felmondani.


– Ha kinn van, kiabál?

– Egy szót sem szólok, már csak azért sem, mert nincs kihez. Csak bámulok – szó szerint – a sem mibe...


– Megmagyarázta már magának, miként jutott a magyar futball idáig?

– Sokszor próbáltam, de nem sikerült. Ám egyikünk sem mutogathat a másikra: noha minden bizonnyal a sportvezetés vitte ilyen mélyre a labdarúgást, a társadalom asszisztálása nélkül ez nem mehetett volna végbe. A labdarúgás a szemünk előtt szállt alá a magasból, mi meg közönyösen néztük, miként zuhan egyre lejjebb.


– Tartsunk önvizsgálatot?

– Sokakra ráférne! A válogatottról például folyamatosan zengik, hogy csodálatos. Csak éppen negyedszázada nem ér el semmit. Igaz, Andorrában sikerült 5-0-ra nyernie, de a vendéglátók együttesét az Aradszky-, Bujtor-, Suka-féle színészcsapat is megverte volna. Viszont már az NB I-es mérkőzések előtt is játsszák a Himnuszt. Ez nekem olyan, mintha a koncerten a Nem vagyok teljesen őrült című számot megelőzően felszólítanám a publikumot nemzeti dalunk eléneklésére.


– Brazíliában is játsszák a bajnoki meccsek alkalmából a himnuszt...

– Tudja mit: ha annyi jó futballista lesz itt, mint amennyi ott van, nem bánom, csendüljön fel minden meccsen a szent muzsika!


– Tényleg, melyik a kedvenc dala? A Kislány a zongoránál? A szívem egy vándorcigány?

– A Hajrá, Fradi... De már csak úgy dúdolom magamban, hogy a régi időkre gondolok. Amikor édesapámmal a reggel hatórás személyvonattal elindultunk Miskolcról Budapestre, hogy lássuk a Budai, Kocsis, Deák, Mészáros, Czibor ötöst. Éjjel egy tájban értünk haza... Vagy amikor anyukám és Takács II József felesége rendszeresen egymás mellett szurkolt a lelátón, s amikor zöld-fehér Wartburgom volt FTC-címeres üléshuzattal... Mi nem Denis Law-ért vagy Bobby Charltonért mentünk ki a Ferencváros–Manchester Unitedre, hanem Albert Flóriért, Varga Zoliért, Rákosi Gyuláért. Ma meg a barátaim rohannak haza, hogy lássák a Barcelonát vagy a Chelsea-t. Azt hiszik, azzal meg vannak mentve, pedig magyar embernek a Barcáért szorítani nem más, mint pótcselekvés. A vitathatatlan futballélmény ellenére csekély kárpótlás azért, hogy nálunk eltűnt a labdarúgás és a közönség, azaz kiveszett a futball kultúrája.


– De hiszen kétszeres BL-győztes labdarúgó a Videoton edzője!

– Más futballistának, és megint más trénernek lenni. Komolyan mondom: a Zeneakadémián akár a legjobb énektanár lehet az, aki már sem énekelni, sem zongorázni nem tud igazán.


– Ha ennyire elkeseríti a magyar futball állapota, miért megy ki a mérkőzésre?

– Az után, hogy a Keletiben leszálltunk a vonatról, apukám mindig megivott egy fröccsöt a Baross téri Fehér Ökörben. Erről jutott eszembe: azt hiszem, ökör vagyok. Zöld-fehér ökör.

forrás: NOL

 

Utolsó módosítás 2012. szeptember 30. vasárnap, 06:55

Copyright (C) 2010 FradiMob.hu - | Minden jog fenntartva