Hiba
  • JUser::_load: Unable to load user with id: 64

FFC: Interjú Bencével

- 2011. augusztus 18. csütörtök, 11:11

Kupa után, bajnokság előtt

Gyakorlatilag először játszottatok "profi" csapat ellen. Volt már ennél nehezebb ellenfeletek?

Volt jó pár amatőr csapat, akiben sokkal több fantáziát láttam. De ami biztos, hogy egyénre lebontva, ilyen teljesítményt, mint amit a váci játékosok mutattak, simán össze lehet szedni az amatőr osztályokból is.

Mit gondolsz a Vác csapatáról?

A mérkőzés utáni interjúm kicsit ingerültre sikerült, de természetesen ugyanazt gondolom. Nyilván ők lebecsültek minket, nem pörögtek fel, de a futómennyiségük és az ötlettelen futballjuk méltatlan a profi kifejezésre. Ha mindenki vissza tudott zárni tőlünk időben, gyakorlatilag annyira tellett Nekik, hogy valaki 25 méterről rádurrantsa. Ők irányították a meccset, több helyzetük is volt, de ennél én jóval nagyobb különbségre számítottam. Ha már Nekik ez a munkájuk és ezért Nekik fizetnek, nekünk meg ez a hobbink és mi ezért fizetünk.

Tényleg csak ennyi lenne a különbség az amatőr és a "profi" labdarúgás között? Ha a körülményeket nem nézzük az FFC mire lenne képes az NBII-ben?

Nem akarok pálcát törni senki felett, mert volt lehetőségem, hogy nevében profi futballcsapatnál játszak és esetleg megmutassam, hogy máshogy is lehet, de inkább a Fradi meccseit és a Fradi táborban való aktív részvételt választottam. Egy mérkőzésből nem is szabad messzemenő következtetéseket levonni, de az biztos, hogy irreális pénzeket szednek ki a profi futballból emberek és itt most már nem csak a Vácról beszélek. Eladhatatlan a produkció, minősíthetetlen a körülmény, mégis ebből jobban megélnek egyesek, mint abból, hogy valaki tanár és magyar gyerekeket nevel, pék és kenyeret ad vagy kőműves és felépíti a házunkat. A himi-humi focista haj, a fetrengés a szabálytalanság után, a színes Nike cipők, a felhajtott gallér, a légiósok ideáramlása, a szurkolók elleni politika, ezeket nagyon profin átvettük, de azt amiért akár mi is hétről hétre fizetünk, tehát a futballt, azt nem igazán sikerült.
Mindenhol megígérik a focistáknak a pénzt, de közben sehol nincs egy forint sem. Amióta Fradi meccsre járok, azóta az ígérgetés van csak a klubomnál is. Az utóbbi 10 évben a Debrecen tudott felmutatni valamit, de az is csak ideig-óráig.
Nekünk ez így tökéletesen megfelel, hogy tudjuk, erre a szezonra 1.000.000 Ft az FFC éves költségvetése és ezt játékosok, szurkolók, illetve az a pár segítő ember összedobja. Nekünk nem kell fizetés, nem kell semmi (és itt már azokról az amatőr csapatokról is beszélek, akikkel nekünk is élmény volt focizni). Aztán ha a magyar futball vezetői olyan akadályokat gördítenek majd az FFC elé, hogy nem tud elindulni az eggyel feljebb lévő osztályba anyagi okok miatt, akkor majd nem lépünk tovább. Amíg nekünk élmény a futballpálya, szeretjük a labdát kergetni, várjuk, hogy felvegyük a mezt és örömmel iszunk a meccs után pár fröccsöt, addig az ilyen Vác szintű csapatoknál a játékosok méltatlankodnak az elmaradt fizetések miatt, nyűg a melegben játszani és még kötődés sincsen a klubhoz. A futball ezért a legigazságosabb játék, mert eltűntetheti az ilyen csapatok között a tudásbeli különbséget, ha az egyiknél nagyobb az alázat. Persze nem akarok tökéletes képet festeni magunkról, meg az amatőr futballról, mert nem vagyunk tökéletesek és a mi csapatunk is ezer sebből vérzik, nekünk is megvannak a magunk problémái.
És még egy gondolat, ha már így belemerültem. Most éppen aktuális Prukner menesztése. Most kérdezem, ez megold bármit is? A fejnél kellene elkezdeni a rendbe rakást és itt nem Kubatovékra gondolok, mert ők is csak szemlélői és csak részben szereplői a magyar futball és a Ferencváros elértéktelenedésének. Örülök minden sikernek és örülök, ha jönnek az eredmények, de belül pontosan tisztában vagyok, hogy pár győztes meccsel vagy akár egy dobogóval semmi nem oldódik meg. Jár az Albert stadionba ma valaki a futball szépségéért meccsre? Itt mindenki a közösségéért, a hagyományokért, az eszmékért, a régmúlt dicsőségéért, a hangulatért, esetleg a családi neveltetés és megszokás miatt jár ki a lelátókra.
Nálunk nem üzlet a futball és lehet nem is kellene ezt mindenáron erőltetni. Változott a világ tudom, de ha a sport öröme elveszik a játékból, akkor lehet érdemes visszalépni egyet. De ez csak egy megrögzött fradista véleménye, így pár nappal a mérkőzésünk után.

Szerinted az FFC megérdemelte volna a továbbjutást?

Ezekért a dolgokért, amiket írtam, igen. Ez egy jó fricska lett volna a magyar futballnak. Sőt, talán még a Fradi szurkolóiról is elismerően beszéltek volna.

A játékvezetésről mi a véleményed?

Nem keresek bűnbakot, de befújhatta volna a végén a büntetőt.

Az utolsó percben a meg nem adott 11-es szerinted jogos volt? Ha igen szerinted miért nem adta meg a játékvezető?

Visszanézve megadható volt abszolút, még ha vétlen is volt. A játékvezetők is emberek és tévedhetnek, ebben nem szeretnék és nem is tudok állást foglalni, hogy felsőbb utasításra vagy figyelmetlenségből nem fújta be. Ez is a játék része, ezzel együtt kell élni. Annyit kell rúgni, hogy a rossz bírói ítéletek ne befolyásolják a győzelmünket. De valljuk be, ítéltek már a mi javunkra is kedvezően a sporttársak, ezért nem a bírót fogom hibáztatni a vereségünkért.

Most kezditek el a negyedik szezont, de már a negyedik vezetőedzővel. A rövid ismertség alatt Csókás Krisztián személyében milyen trénert ismertél meg?

Ez teljesen más közeg, mint a többi futballcsapat. Nehéz kezelni, hogy ki érdemel több játéklehetőséget, egy sokak által ismert csoporttag, szurkoló, aki már régóta ott van a lelátón vagy esetleg egy ismeretlen, de nagyobb tudással rendelkező új srác, akit nem is nagyon ismernek a fradisták. Az egyik a játék rovására megy, a másik meg azt a nimbuszt építi le, ami az FFC-t körülveszi, amiből alakult. Most kivételesen nem a játékosok és a vezetőedző nézeteltérése vezetett a váltáshoz, mert jól megvoltunk Papával, szerintem ezt a kérdést Ő rendkívül jól kezelte. Simán lekapott, esetleg kihagyott meghatározó játékosokat a csapatból, de mégis figyelt a hierarchiára. Volt tekintélye és rendkívüli módon tűzbe tudott hozni minket. Ennyi idő után könnyelműség lenne bármit mondanom Krisztiánról, főleg úgy, hogy nem vagyok a legjobb emberismerő. Az edzéseit élvezem, azt látom, hogy nagyon komolyan veszi a csapatot és a feladatát, Ő nem nagyon fog hiányozni edzésekről, meccsekről. Ha a meghatározó játékosok segítik a munkáját, akkor nem lesz gond. A közösség nem egyszerű, gyakorlatilag a lelátó minden fontosabb pontjáról van itt ember, ami azért tudjuk milyen elvi problémákat is felvethet, ebbe belecsöppeni és irányítani szinte lehetetlen. Ennek ellenére remélem sikerül Krisztiánnak, én biztos partnere leszek ebben.

Pénteken megkezdődik számunkra is a bajnokság. Folytatjuk a bajnoki címek halmozását, vagy a szezon végén megelégedtek a sima feljutással?

Nyilván úgy megyünk ki minden meccsre, hogy csak a győzelem elfogadható. Ez fradista hitvallás. Most is úgy mentünk ki a Vác ellen, nem húztuk egy pillanatig sem az időt. De igazából nem ez a lényeg és nem is az, hogy mi legyünk az igazi Ferencváros. Ez a Fradi szurkolók egyszerű kis futballcsapata, van benne ultra, huligán, egyszerű fradista, fiatal, öreg. Számomra a lényeg, hogy játszunk egy jót, sportoljunk, igyunk meg pár italt meccs után és személy szerint nekem még fontos, hogy mutassak meg valamit a pályán méltóságteljesen abból, amit számomra jelent a Ferencváros, a lelátó. Legalábbis én erre törekedtem és erre törekszem. De mindenki megtalálhatja benne azt a részét, ami vonzó.
Jó volt érezni, jó volt látni az utóbbi 2 mérkőzésen mennyire belelkesedtetek a meccs alatt. Ezt kell valahogy átmenteni a bajnokságra.

Menyire ismeritek a BLSZI/B mezőnyét? A bajnoki címért vívott harcban szerinted a Szac lesz a legnagyobb ellenfelünk?

Nekem személy szerint fogalmam sincs, megmondom őszintén. De remélem izgalmas meccsekben, férfias küzdelmekben lesz gazdag a bajnokság, és jó lenne, ha a végén az arany a nyakunkba kerülne.

(ffc2008.hu)

Copyright (C) 2010 FradiMob.hu - | Minden jog fenntartva