– A Ferencváros az ősz folyamán elkerült a kiesőhelyről, ami egy lépés a felemelkedés felé. Détári Lajosnak van tizenhat kész játékosa, az újak szépen lassan lesznek beépítve. A klub vezetése az elmúlt fél évben komolyat teljesített, visszavásárolták a Fradit, úgyhogy én most már megnyugodtam, innentől kezdve lehet építkezni, feljebb lépni. Ez be is fog következni, egyrészt, mert a csapat kijött a szorításból, ami abból adódott, hogy a tabella alján szerénykedett és nagy volt a nyomás a játékosokon, másrészt van három, négy, öt csapat, amelyekről nem tudom, hogy idegileg hogy fogják bírni a bizonytalan helyzetet. Ezeken a helyeken tavasszal az idegeskedés lesz az úr – vélekedett az ikon.
(pepsifoci.hu)
