Hiba
  • JUser::_load: Unable to load user with id: 64

Kökény Bea: Tomori és a Fradi-szív

- 2011. május 05. csütörtök, 12:45

Kökény Bea nyilatkozott

Kökény Bea játékosként 9 évet húzott le az FTC-ben, de amikor karrierjét befejezte, még nem tudta, hogy a zöld-fehér klubban folytatja.

„A sport mellett akartam maradni, aztán az is egyre egyértelműbbé vált, hogy az FTC-ben folytathatom – persze már nem a pályán. Ám nem akartam kizárólag az edzőséggel foglalkozni, mert mindig szerettem, ha sok mindent csinálhatok. Ettől függetlenül, időnként tartok edzést, de nem főfoglalkozásszerűen.

Most is azt mondom, legjobb volt kézilabdázni, játékosnak lenni, a pályán minden egyszerűbb volt, legalábbis annak tűnt. Az ügyvezetői poszton ki kell találni, mi hogyan legyen, s nem csak szűken vett szakmai szempontból. Manapság nem olyan egyszerű biztosítani a működtetés feltételeit. S azt sem mondanám, hogy a Fradi nevével könnyebb szponzort, támogatót szerezni.

Emiatt is örülnék, ha futballisták körül rendeződne a helyzet, mert az az egész egyesületre pozitív hatással lehet. Azért a KEK-döntő előtt biztatót is tudok mondani: a közösség már-már a régi, talán a szurkolók sem hiszik el, de Tomori Zsuzsában már-már Fradi-szív dobog.”

Copyright (C) 2010 FradiMob.hu - | Minden jog fenntartva