Hiba
  • JUser::_load: Unable to load user with id: 64

Elek: Jól szolgálta a felkészülésünket a kupa

- 2011. augusztus 29. hétfő, 09:22

A handball.hu kérdezte Elek Gábort a Bajnokok Kupája szereplésről.

A kupa feltétlenül jól szolgálta a felkészülésünk utolsó fázisát. Egy kis hiányérzetem azért akad: a Larvik elleni mérkőzésen szerintem sokkal több lehetett volna a csapatban eredményben, játékban, sebességben és minden egyébben is, de kicsit tiszteltük őket.

A Győr elleni meccsen nem igen kritizálhatok semmit, talán csak az első félidő utolsó tíz percét, ahol rengeteg lerohanásgólt kaptunk. Látni kell azt is, hogy a Győr önmaga tudásának 50 százalékát hozta ki a pályára, és véleményem szerint erősen tartalékolt az esti döntőre. Persze nagyon örömteli, hogy felszabadultan, jó sebességű meccset tudtunk ellenük játszani.

Az FCM elleni találkozón a védekezés fő feladatait akartuk megoldani, az első félidőben ez tökéletesen sikerült, a második játékrész se volt rossz, de figyelemfelkeltő, hogy a szélekről, elsősorban a jobb oldalról jól megszórtak minket. A második huszonöt perc inkább egy kézilabda paródiához hasonlított: két borzasztóan fáradt csapat találkozott. A sérültek játékát nem igazán akartam kockáztatni, Tomori, Zácsik, Kovacsicz és a két beállósunk nagyon elfáradt a torna végére. Ugyanez látszódott a dánoknál is, tehát bődületes mennyiségű hiba jellemezte a meccset. Az első félidőben megszerzett előnyünkből kettőt meg tudtunk tartani a végére, de nem volt értékelhető a második játékrész.

Copyright (C) 2010 FradiMob.hu - | Minden jog fenntartva