Hiba
  • JUser::_load: Unable to load user with id: 64

40 milliót buktak a játékosaink

- 2011. december 13. kedd, 15:09

Ennyi volt a Magyar Kupára kiírt prémium

"Mondják, az élet megy tovább, de a kupakudarcon még mindig nehéz túllépni, már csak azért is, mert ez lehetett volna az egyetlen módja, hogy a nyáron kilépjünk a nemzetközi porondra, épp ezért szép prémiumot ígértünk a labdarúgóknak" – kesergett tegnap Orosz Pál, az FTC Zrt. vezérigazgatója a Nemzeti Sportban az elszalasztott nagy lehetőségről.

Való igaz, a ferencvárosiak könnyedén juthattak volna a legjobb nyolc közé a másodosztályú Békéscsaba ellenében, de mint ismert, a viharos utóéletű párharc a lila-fehérek sikerét hoztak (ehelyütt nem át leszögezni azt sem, hogy az elődöntőbe jutásért egy újabb, jelenleg még NB II-es együttest, az MTK-t kellett volna legyűrniük a zöld-fehéreknek).

Úgy tudjuk, a vezetőség a szezon előtt úgy döntött, komoly jutalommal honorálná azt, ha az együttes a Magyar Kupa-sorozat révén jutna ki az európai kupaporondra. A pepsifoci.hu több forrás által megerősített információja szerint összesen 40 MILLIÓ FORINTOS prémium járt volna a végső győzelemért a csapatnak, ez az összeg került volna szétosztásra a játékosok között annak fényében, ki mennyit tett (volna) hozzá a sikerhez. Ez az összeg egyébként megegyezik azzal a célprémiummal, amit az együttes akkor kapott volna meg a bajnoki eredményei alapján, ha megismételte volna a tavalyi szereplést, amikor is a dobogó harmadik helyén zárt az együttes, így elindulhatott az Európa Ligában.

(pepsifoci.hu)

Copyright (C) 2010 FradiMob.hu - | Minden jog fenntartva