Hiba

Újabb szponzor érkezett

- 2012. március 01. csütörtök, 10:25

Ezúttal a FŐGÁZ csatlakozott a szponzorok közé

Honlapunk egy cikkben már december közepén beszámolt arról, hogy a FŐGÁZ lesz a Ferencváros új szponzora. Akkori információink szerint a támogatás összege 50 millió forintot tesz ki, amelyet az egyesület kap. Értesüléseink szerint ebből 20 millió forint illeti meg a labdarúgókat.

 

- A Ferencvárosi Torna Club Budapest több mint száz éves történelmi múlttal rendelkező sportklubja, amely a főváros határain túl is a legismertebb és legtöbb szurkolóval rendelkező egyesületnek tekinthető. A szponzorációval lehetőség nyílik számunkra, hogy tovább növeljük a FŐGÁZ országos ismertségét; miközben reméljük, hogy támogatásunkkal hozzájárulhatunk a budapesti sportolók további sikereihez és az utánpótlás fejlesztéséhez – nyilatkozta Koncz László, a FŐGÁZ vezérigazgatója.

- A Ferencvárosi Torna Club elnökeként nagyon örülök, hogy egy újabb jelentős támogató állt mellénk a FŐGÁZ személyében. A Fradinál minden erőnkkel törekszünk arra, hogy példát mutassunk a nevelésben, az élsportban és többek között az átlátható gazdálkodásban. Sikeres sportélet nincs megfelelő eredmények nélkül, az eredményekhez pedig stabil működés és kiszámíthatóság kell. A sport sokkal több, mint egy egyszerű tevékenység. Minden egyes fantasztikus meccs, szép gól, briliáns mozdulat több ezer embert hoz lázba, és nyújt nekik szórakozást. Hiszem, hogy minden egyes sportsikerrel az embereknek példát tudunk mutatni, hogy van értelme küzdeni, keményen dolgozni, és hinni abban, hogy amit akarunk, azt el tudjuk érni. Ezúton szeretném megköszönni a FŐGÁZ-nak, hogy a Ferencvárosi Torna Club működését és céljait támogatja, s ezzel elősegíti, hogy a sport ismét ténylegesen közös öröm legyen. – nyilatkozta Kubatov Gábor, a Ferencvárosi Torna Club elnöke.

(pepsifoci.hu)

Utolsó módosítás 2012. március 01. csütörtök, 13:24

Kapcsolódó cikkek (címkék szerint)

Vissza az oldal tetejére