Hiba
  • JUser::_load: Unable to load user with id: 64

Döntetlen a Soroksár ellen

- 2012. július 18. szerda, 17:43

Két góllal is vezetett a második csapatunk.

NB II-es csapatunk lejátszotta első felkészülési mérkőzését, Lipcsei Péter gárdája a Soroksárt fogadta a 3-as edzőpályán.

A fiatalok az első percektől kezdve magukhoz ragadták a kezdeményezést – pedig délelőtt kemény erőnléti edzésen vettek részt - , de helyzetig egészen a 21. percig kellett várni. Ekkor Csorba került gólszerzési szituációba, ám az ellenfél kapusa hárítani tudta az ifjú labdarúgó kísérletét.

A 27. percben csapatunk szabadrúgáshoz jutott, a labda mögé Papp Máté állt, és kíméletlenül – egyszersmind gyönyörűen - a felső léc alá vágta a labdát (1-0).

A vezető találatot követően megjött a mieink lövő kedve: Kleizer, Korozsmán és Antal is megeresztett egy bombát, míg a saját kapunk előtt a félidő zárásként Hermány védett kétszer is bravúrral.

A fordulást követően Gyürki átlövése jelentette az első veszélyes helyzetet az ellenfél kapuja előtt, majd a 76. percben már az újabb ferencvárosi gólnak tapsolhattak a szurkolók: egy, a hosszúra átívelt szögletet fejelt a kapuba Oláh Máté (2-0).

A meccsben ugyan nem volt benne, de a középkezdés után pár másodperccel a vendégek szépítettek (2-1).

A meccs utolsó perceiben Oláh kezére rúgták rá a labdát a tizenhatoson belül, a játékvezető tizenegyest ítélt, amit a vendégek értékesítettek, így 2-2-vel zárult a mérkőzés.

Felkészülési mérkőzés
FTC II-Soroksár 2-2
FTC II: Hermány – Simita, Vattai, Erdei, Tóbiás – Vass M., Antal – Kleizer, Korozmán, Papp M. – Csorba
FTC, II, II. félidő: Hermány – Sinka, Nyárasdi, Oláh, Tóth A. – Vancsa, Peszmeg – Gyürki, Holman, Németh – Varga B.
G.: Papp M. (27.), Oláh M. (76.)

(fradi.hu)

Copyright (C) 2010 FradiMob.hu - | Minden jog fenntartva