"A németek nem hiszik el, hogy Doll megváltozott, ezért jött a Fradihoz" - Moniz kontra új Fradi-edző a német szakértővel

FradiMob - 2013. december 19. csütörtök, 13:03

A Ferencváros hivatalosan is bejelentette, hogyThomas Doll gondjaira bízta a csapatot, azaz egy korábbi hamburgi edző helyére egy másik érkezett.


Ha a HSV-nál valami történik, arról biztosan tud a helyi újságíró, Dieter Matz, aki 33 éve foglalkozik kiemelten az együttessel. Őt kértük meg, hogy meséljen egy kicsit bővebben Dollról, akit idehaza játékosként egyelőre jobban ismerünk, és akivel barátinak mondható a viszonya.

– Senkinek az edzései nem imponáltak ennyire. Hajtotta a csapatot rendesen. Ott volt az ostor a kezében, ugyanakkor nagyon jól is bánt a játékosokkal. Azóta se tudta senki úgy összerántani a csapatot, mint ő. Jó edzésprogramot vezetett, jó hangulatban teltek az edzések. A bukását nálunk szerintem egy hihetetlen sérüléshullám okozta. Volt egy olyan moszkvai BL-meccs, ahol azok játszottak, akik képesek voltak felmenni a pályára. Ha ez nincs, biztosan nem rúgják ki. Ami a BVB-t illeti, Hans-Joachim Watzke, a Dortmund ügyvezetője azóta is arról beszél a hozzá közel állóknak, hogy Doll kezdte meg azt az átalakítást, amit aztán Jürgen Klopp folytatott, nélküle nem tartanának itt – kezdte a csakfoci.hu-nak a zsurnaliszta.


"Már nem hívhatja senki Dollynak"

Ennek fényében elég meglepő, hogy a szakember azóta eltűnt szem elől, Törökországban és az arab világban tevékenykedett, hazájában nem, és nem is nagyon forgott a neve. Matz szerint nem Doll tudása, hanem az a stílusa áll a háttérben, amit igyekszik levetkőzni.
– A számlájára az írható, hogy túl közel engedte magához a játékosokat. Dortmundban olyan volt inkább, mintha ő is egy játékos lenne, így pedig nem volt meg a kellő tisztelet az irányába. Ez volt a halálos ítélete, túl közvetlen volt a játékosokkal. Azért nem kapott állást német csapatnál, mert itt bratyizós edzőként könyvelték el, ami korábban igaz volt, de ma már nem feltétlenül. Egy példa: korábban mindenki Dollynak hívta, de a törökországi megbízatása óta mindenkit megkért, engem is, hogy Thomasnak szólítsuk. Felnőtt. Másképp fogja már fel az edzői munkát, mint korábban. Ma már például nem menne el diszkóba a játékosokkal, mint Dortmundban tette. Sajnos egyelőre nem hiszik el neki, hogy megváltozott, ezért kellenek neki a külföldi sikerek.


"Kell neki egy magyar segítő"

Matz természetesen Ricardo Monizt, az elődöt is jól ismeri. Mint mondja, ebben az évezredben nem látott még olyan embert Hamburgban, aki edzésidőn kívül foglalkozott volna a fiatalokkal, ami szimpatikus is volt neki, ugyanakkor Doll is szorgalmas fickó, még ha elsőre nem is néznénk ezt ki belőle.
– A probléma az lehet, hogy a nyelvismerete hiányában gondok lehetnek azzal a hangulatteremtéssel, amivel mindenhol összerántotta a keretet. Úgyhogy egy magyar segítőt mindenképpen kellene szereznie szerintem. A beilleszkedéssel ezzel együtt nem lesz gondja, nyitott ember – tette hozzá.

De milyen edző Doll Monizhoz képest? Mennyire hasonlóak ők ketten és miben különböznek? Mindezt Ricardo Moniz időszakának sarokpontjain keresztül próbáltuk meg körüljárni.

A hollandot elsősorban azért érte sok bírálat, mert rengeteget változtatott a csapaton és a játékosokat is folyamatosan más poszton játszatta. A jelek szerint ebben komoly változás várható Doll érkezésével.
– Volt egy alapcsapata, amelyen szinte csak akkor változtatott, ha eltiltás vagy sérülés miatt kénytelen volt. A végén sokat kényszerült improvizálni, annyi volt a sérült, de magától ezt nem tette volna meg –mondta Matz a csakfoci.hu-nak.


"Játékosként is a gyors játék híve volt, ezt edzőként is megtartotta"

Monizt amiatt is elővették, hogy az első, ilyen szempontból eredményes időszakot követően sok olyan játékos érkezett a közvetítésével Budapestre, akik aztán csalódást okoztak. Ez a "hiba" most eleve ki van zárva, hiszen a vezetés nem ad ilyen szabad kezet az utódnak. Azt mindenesetre Matz említette, a két szakember két külön stílust képvisel, ehhez pedig Doll is szereti a megfelelő játékosokat megtalálni (ha azok nincsenek kéznél). Ha a német tartja magát a korábbi stílushoz, a Moniz által sulykolt, labdabirtokláson alapuló játékhoz képest éles váltás várható.
– Hamburgban akkoriban volt egy csatárunk, Bernardo Romeo, aki sok gólt lőtt, de az ötösön várta, hogy kiszolgálják. Őt azonnal kivágta, mert gyors kontrafutballt akart csinálni. Játékosként is a gyors játék híve volt, ezt edzőként is megtartotta. A Hamburgnál nem volt nagy a gazdagság, de elment Romeo és hozott egy-két gyors játékost. Azért azt nem lehet mondani, hogy ezek később hatalmas hasznot hoztak volna a klubnak, de nagy átalakításra nem volt mód. Dortmundban semmit nem tudott kezdeni ezen a téren, mert nem volt semmi pénz. Azzal kellett főznie, amije volt – mesélte a hamburgi sportújságíró.

A Moniz-féle FTC neuralgikus pontja a védekezés volt, ami sehogy nem akart összeállni. Dollnak az újságíró szerint mindenekelőtt fegyelmezett játékosokra van szüksége a hátsó alakzatban, és nem fél felelősséget rakni a fiatalok vállára sem.
– A HSV-nél a második csapatból azonnal előrántott egy védőt, Rene Klingbeilt, aki azóta már a Bundesliga II-es Aue csapatkapitánya. Behatároltak voltak a srác képességei, de azt csinálta, amit Doll mondott neki, nagyon fegyelmezett volt, így rendre lehetőséget kapott. Korábban ember nem gondolta volna, hogy ő egyszer az első csapatban játszik majd, de Doll meglépte mindezt. A bemutatkozó meccsén, Dortmundban meglepetésre nyert a csapat, és már akkor bedobta a mélyvízbe a gyereket, aki nem is okozott a csalódást. Van szeme a fiatalokhoz egyértelműen – véli Dieter Matz.


"Várta, hogy végre egy ilyen csapatnál dolgozhasson"

A Ferencváros kapcsán gyakran elhangzik, hogy bírni kell a nyomást, a közeget, mentálisan nagyon erősnek kell lennie az edzőnek. Monizról elmondták a vezetők azt is, ezen a téren kudarcot vallott, hiszen nem tudott túllépni Akeem Adams tragédiáján – ami kétségkívül eléggé embert próbáló szituáció. Ehhez jön még az eredménykényszer, ami Doll korábbi helyein csak korlátozottan volt jelen.

– Olaszországban még nagyobb volt rajta a nyomás játékosként, és azt is kibírta. Nem lesz gondja, jó profiként megoldja ezt. Arra várt, hogy végre egy olyan csapatnál dolgozhasson, amely nem a kiesés ellen harcol, hanem a tabella elején. Törökországban a Genclerbirligit felhozta az alsóházból a középmezőnybe, aztán miután eljött, megint visszaestek. Amikor most Hamburgban edzőváltás volt, én kampányoltam egy kicsit amellett, hogy visszahozzák, őt szerettem volna Bert Van Marwijk helyett –árulta el a Hamburger Abendblatt munkatársa.

A Moniz menesztéséhez vezető út fontos állomása volt – mint megírtuk –, hogy a hollandnak az egyik bajnoki előtt voltak vitái a vezetéssel. Matz úgy véli, Doll is karakán ember, aki mindig kiáll az igazáért, akárki is legyen a másik oldalon.
– Nem egy Lothar Matthäus, akit Önök jól ismerhetnek, de azért vannak hasonlóságok. Ő sem egy nyugodt típus, de azért még egyszer mondom, nem egy Matthäus. Nyíltan áll az emberekhez, nem fél senkitől, keményen belemegy minden konfliktusba, nyíltan vállalja a véleményét, nem bújik el. Törökországból például elsősorban azért jött el idő előtt, mert a vezetők túlságosan bele akartak szólni a munkájába – mondta megkeresésünkre az újságíró.

Szabó Miklós / csakfoci.hu

Copyright (C) 2010 FradiMob.hu - | Minden jog fenntartva