Ustawka…
Még csak ízlelgetjük a szót, ismerkedünk vele, próbáljuk helyesen kimondani.
Talán néhány év – hét, hónap – múlva már rutinosan ismételgetjük, ha fekete és fehér pólóba öltözött fiatalokat látunk, akik kíméletlenül ütik egymást.
De még mielőtt belemelegedünk, érdemes néhány dolgot tisztázni.
Lehet ítélkezni az ustawka résztvevői felett, lehet rájuk azt mondani, hogy őrültek – vadállatok, félnótások stb. -, de ebben az esetben azt is meg kell említenünk, hogy iszonyatosan bátrak.
Mihez kell nagyobb harci szellem?
Borszagú lehetettel székeket tördelni a stadionban, görögtüzet hajítani a pályára, netán kukát hajítani egy rendőr felé, vagy bármiféle fegyver nélkül, csak saját magadra hagyatkozva odaállni 10-15 kisportolt ellenfél elé.
Nyilván az utóbbihoz…
És itt a legfontosabb pont: akik szervezett szurkolói verekedésben vesznek részt, azok nem vandálok, hanem huligánok. Az a céljuk, hogy összemérjék erejüket a rivális szurkolóival, előre meghatározott szabályok szerint, férfias küzdelem során. A legtöbb, sállal eltakart arcú, kukákat borogató, sörösüvegeket hajigáló vandál – akik a valódi károkat okozzák a magyar futballnak – nem meri bevállalni ezt az ütközetet. Ha mernék, akkor nem 10-20 főt látnánk a szurkolói harcokban, hanem ötszázat…
Az ustawkával nagyjából annyit lehet kezdeni rendvédelmi szempontból, mint a metró alá ugró öngyilkosokkal, az alkoholistákkal, vagy a többi devianciával, ami a társadalmunkat jellemzi. Az, hogy 15-15 fiatal feláll egymással szemben, és addig ütik egymást, ameddig állni tudnak, békeidőben nem normális.
Mégis, ha megmarad mindez sportszerű “játéknak”, a stadionoktól, a gyermekektől, a családoktól távol, akkor nem érdemes tiltani. Még, ha fáj is nézni, hogy azonos állampolgárságú emberek verik egymást, hagyni kell.
Akárcsak maga a szó, ez a szemlélet is új, ismerkedni kell vele.
De néhány év – hét, hónap – múlva talán ez is a mindennapi élet “normális” része lesz…
Egyébként is: ki dönti el, hogy a mai világban mi normális, és mi nem?
Honlapunk a jelenség bemutatása után a jövőben egyébként nem kíván foglalkozni – kvázi reklámot adni – az ustawkának…
(czp)
Ustawka
